III. LUDOVIKA FESZTIVÁL
2012. május 22.
Farsang kupa Kecskeméten
honvedelem.hu / mh59.hu / 2012-02-22 15:36:00
Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison idén is megrendezték a „Farsang kupa” elnevezésű kispályás labdarúgó-bajnokságot: februárban három napon keresztül rúgták a bőrt az alakulat alegységeinek csapatai.

A rendezvényre nyolc csapat kvalifikálta magát 12–12 fővel, amiből a pályán egyszerre egy-egy kapus, valamint négy-négy játékos vett részt a játékban. A csapatvezetőkkel tartott sorsolás eredményeként eldőlt az „A”, illetve „B” csoportban induló csapatok beosztása a kétnapos elődöntőben – figyelembe véve az alegységek szolgálati elfoglaltságát is.

Így a „B” csoport kezdte meg az elődöntő mérkőzéseit február 10-én, majd ezt követték 14-én az „A” csoportban szereplők egymás elleni küzdelmei, körmérkőzéses formában.

A február 20-án megrendezett döntőre már egy nagyobb szurkolótábor érkezett a bázis alegységeiből. Mindez nem véletlen, hiszen a csapatok néhány tagja a civil életben igazolt sportoló a megyei másod- és harmadosztályú bajnokságokban. Mindebből egyenesen következik, hogy a döntő is izgalmakban gazdag volt.

A kupát végül a repülőtér-üzembentartó és -javítószázad csapata veretlenül szerezte meg. A legjobb játékos Zsíros-Juhász István szakaszvezető lett, aki a győztes csapatban focizott és összesen 18 gólt lőtt.  A legjobb kapusnak a „GRIPEN” színeiben védő Zoltán Gábor zászlóst választották.

  
  

 Fotó: Tóth László törzsőrmester

Média
tovább a galériákhoz
Linkajánló
Magazin
A Magyar Honvéd magazin májusi számának tartalmából