III. LUDOVIKA FESZTIVÁL
2012. május 22.
Kézitusa-kiképzés a dandárnál
Miklós Bence zászlós / 2011-11-25 13:44:00
Az alakulat katonai közelharc-kiképzőinek módszertani felkészítését rendezték meg november 14–18. között Debrecenben, az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. Az oktatást a szentendrei MH Altiszti Akadémia Katonai Testnevelés és Közelharc Módszertani Részleg csoportja tartotta, Molnár Károly őrnagy vezetésével.

Az egymásra épülő, háromlépcsős modulsorozat első állomásának kiképzőgárdája – Molnár Károly őrnagy, dr. Zöllei Zoltán nyugállományú alezredes és Tar Tamás őrmester – elméleti módszertani és gyakorlati ismereteket is megosztott a résztvevőkkel. A kiképzés anyagába a hagyományos küzdősportokat, az ökölvívást, a dzsúdót és a karatét is beépítették, de más harcművészeti ágakból – például a ju-jitsuból és a krav-magából – is vettek át elemeket.

A küzdelem-centrikus kiképzés kitérési irányok, ütések, rúgások, földre viteli technikák, feszítések, rögzítések, valamint lefojtások oktatásával kezdődött.

A hét második felében a késharc alapjait tanulták meg a katonák, majd a már elsajátított kézitusa-eljárások alkalmazásával komplex önvédelmi technikákra, valamint kontrollált páros küzdelmekre került sor.

A kiképzésre a debreceni dandár összes alegységétől érkeztek jelentkezők. Többségük már szerzett tapasztalatot valamilyen küzdősportban.

 
Média
tovább a galériákhoz
Linkajánló
Magazin
A Magyar Honvéd magazin májusi számának tartalmából